Tisztelt Ballószögi Polgárok!
A Területi Operatív Program keretében a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat koordinálásával, a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Kft. projektmenedzsmentjével készült el az új Egészségház, amelyet a Magyar Kormány támogatásra érdemesnek ítélt, uniós forrásból 62 MFt-nyi összeget folyósított, ezt Ballószög Község Önkormányzata 68 MFt-al egészítette ki.
Ünnep ez a mai nap községünk életében, mely a törvényi előírásnak megfelelően elkészített modern, és akadálymentesített orvosi-, védőnői-, és fogorvosi rendelővel gazdagodott.
A megyei önkormányzat 2014-ben kérte, hogy adjuk be projekt ötleteinket, abban egy különálló épületben gyerekorvosi rendelőt és védőnői szolgálatot terveztünk. A pályázati kiírás azonban felülírta a terveinket, csak a megcélzott keretösszeget nem.
2015-ben bíztuk meg a Hetedik Dimenzió Építész irodát, Pankotai Gyula tervező urat, hogy a rendelő bővítésének és átalakításának terveit készítsék el. Külön köszönöm dr. Bodonhelyi Zsolt úrnak, hogy az épület belső tereinek, elosztásának tervezésében igen aktív szerepet vállalt.
Az orvosi rendelők helyét a védőnői szolgálat veszi át, az új épület részben pedig egy tágas orvosi és fogorvosi rendelő lett kialakítva. Megújult belső tér mellett a berendezési eszközök nagy része, a bútorok is megújultak. Az épület energiahatékonyságát többek között korszerű napelem és inverter biztosítja.
Remélem, hogy a beruházás a helyi közösség életminőségének és társadalmi feltételeinek javítását, a fogyatékossággal élő és hátrányos helyzetű emberek esélyegyenlőségének biztosítását szolgálja.
Az ehhez szükséges megfelelő méretű hely, információ, jelzésrendszer és műszaki háttér a beruházással megvalósult, mely biztosítja az egyenlő esélyű hozzáférést az eltérő képességekkel rendelkezők számára is.
Köszönjük országgyűlési képviselőnk dr. Zombor Gábor úr támogatását. Köszönjük Rideg László elnök úr, Rausch Sándor alelnök úr és a megyei közgyűlés támogatását, hathatós munkájuknak köszönhetően a Magyar Kormány támogatásra érdemesnek ítélte pályázatunkat.
Köszönjük a Területfejlesztési Kft projekt menedzsereinek Kerekes Nikolettnek és dr. Szabó Krisztinának, akik a pályázatunkat kezelik.
Továbbiakban szeretném megköszönni munkáját: Pankotai Gyula tervező úrnak és csapatának. A kivitelezőnknek a Bau-General Kft. munkatársainak Mező Róbert és Varga Attilla ügyvezető uraknak. Attila, aki napi szinten felügyelte a munkálatokat, igyekezett kiszolgálni a megrendelői igényeinket és derűsebbé tette néha borúlátó napjainkat.
Köszönet a Doktor uraknak, és asszisztenseinek a türelmükért azért, hogy a munkálatok egész ideje alatt, a megváltozott körülmények között a betegellátást zökkenőmentesen biztosítani tudták és köszönöm Ballószög polgárainak a türelmét is az elmúlt pár hónapra.
Köszönöm a kolleganőimnek a munkáját, az utolsó napok feszített tempóját és külön köszönöm a közmunkásainknak és a tanyagondnokaink segítségét az építkezés alatt nyújtott munkájukért!
Az Egészségház átadása alkalmából az itt dolgozóknak kívánom, hogy legyen erejük harcolni az egészségügy feszítő gondjainak megoldásáért és településünk betegeinek gyógyításáért. Mindehhez kívánok erőt, egészséget és gyógyító munkájukhoz lelkesítő eredményeket.
Somogyi Lajos
polgármester